A népköztársaság nevében (Jancsó Piroska rémtörténete) 3.

Közzétéve ekkor: 2017 szeptember 8. 9:01

Halálkút (Jancsó Piroska rémtörténete ) 1.

“Piroskával mindég baj volt” (Jancsó Piroska rémtörténete) 2.

Legát Tibor

Jancsó Ladányi Piroska elsőfokú tárgyalására 1954. szeptember 29-én, Szolnokon került sor, zárt ajtók mögött, mondván, hogy “a nyomozati adatok szerint olyan erkölcsi és a nemi élet kérdését érintő problémák kerülnek megvitatásra, melynek nyilvánosságra való hozatala a közérdeket sértené”.

A Szolnok megyei ügyészség 1954. szeptember 20-án készítette el a vádiratot Jancsó Ladányi Piroska és Jancsó Borbála ellen, ötrendbeli gyilkosság és egyéb bűncselekmények miatt. Az anya bűnrészességét annyiban hagyták, hogy “erkölcstelen, züllött életmódjával a szigorúságra igen rászoruló Piroska nevű leányából csavargó, tolvaj, prostituált nőt nevelt, őt még egészen fiatal korában elkísérte azokra a helyekre (?), ahol a nemi közösülésre a legjobb alkalom nyílott”. Jancsó Borbála ellen emellett tiltott kéjelgés és közveszélyes munkakerülés miatt emeltek vádat, illetve azért, mert “munkahelyéről kb. 6,5 méter hosszú, tömítésre használt pamutzsinórt mint társadalmi tulajdonhoz tartozó tárgyat 39.20 Ft értékben ellopott”.

A kilenc nappal később megtartott zárt tárgyaláson engedélyezték, hogy a meggyilkolt lányok szülei részt vegyenek, Piroska pedig megismételte mindazt, amit legutolsó vallomásában állított. Jancsó Borbála ismét elmondta, hogy a bűncselekményekről nem volt tudomása – ha tudott volna róla, megakadályozza. Az asszony az ellene felhozott vádakat – lopás, tiltott kéjelgés – elismerte, mivel azokat a férfiakat is beidézték tanúként, akik fizettek neki. A közveszélyes munkakerülést viszont ejtették, mivel 1954 nyarán volt állandó munkahelye. A tárgyaláson két gyermekkorú lány állította, hogy Piroska őket is el akarta csalni, de voltak olyan tanúk is, akiknek a lány a megölt gyerekek ruháit árulta. Jancsó Ladányi Piroska csak lényegtelen dolgokat tagadott le, ellenben a kihallgatáshoz hasonló részletességgel mondta el, hogy mit tett, és cseppet sem zavarta, hogy az áldozatok szülei is jelen vannak. Hangsúlyozta, hogy kizárólag nemi ösztönei hajtották, a gyilkosságokat pedig azért követte el, mert szégyellte magát. Azt viszont nem tudni, hogy mindezt önszántából mondta-e, mivel a bíróság eleve feltett neki egy sor olyan, a szexuális életére vonatkozó kérdést is, ami nem tartozott a tárgyhoz. (“Dr. Balassa Gyula szakértő kérdésére: ‘Férfinak soha nem szoptam’, Dr. Kelemen szakértő kérdésére: ‘A férfiakkal való közösülést sok esetben élveztem, sok esetben nem nyújtott számomra kellemes érzést'” – részletek a tárgyalás jegyzőkönyvéből.) A tárgyaláson alaposan kitárgyalták a vádlott kapcsolatát az orosz katonákkal, de nevek nélkül. S a katonák közül ugyanúgy senki nem jelent meg tanúként, ahogy arról sem esett szó, hogy a Vörös Hadsereg illetékeseinek van-e hozzáfűznivalójuk az esethez.

Az elsőfokú bíróság Jancsó Ladányi Piroskát halálra, Jancsó Borbálát 2 év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, az ügyész Jancsó Borbála esetében súlyosbításért, a védelem mindkettejüknek enyhítésért fellebbezett.

A tárgyalás után feloldották a hírzárlatot. A Szabad Nép kommünikéje az ítélet ismertetése mellett leginkább azt hangsúlyozta, hogy Jancsó Ladányi Piroska egy “40 holdas kulák” lánya. Ugyanezt átvette a Szolnok Megyei Néplap, de a korabeli olvasók itt egy tudósítást is olvashattak a tárgyalásról, melyben a névtelen szerző egyebek mellett ezt írta: “Ez a betegesen finom arcú, keskeny előreugró állú, alacsony, törékeny termetű nő volt képes a kegyetlen gyilkosságokra. Igen. Félelmetesen hideg arca, alattomos, félelemben bujkáló szeme, konok szája, kissé előrehajló felsőteste, vértelen színe megdöbbentően visszataszító érzést támaszt az emberben.”

A bűnös anya

Alig két héttel az elsőfokú ítélet után, 1954. október 14-én a legfelsőbb bíróság tárgyalta az ügyet. A tárgyalás során új részletek nem kerültek elő, Jancsó Ladányi Piroska és anyja is fenntartotta korábbi vallomását, és legfeljebb olyan, az ügy szempontjából jelentéktelen részleteken szólalkoztak össze, hogy a lány – egy veszekedés során – anyja vagy a fal felé dobta-e a konyhakést. Az ügyész elsősorban Jancsó Borbála felelősségét hangsúlyozta, és lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását kérte, Piroska védője a vádlott fiatal korára tekintettel, illetve azért kért kegyelmet, mert a lányt “az utca nevelte”. Jancsó Ladányi Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: “Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent.” Jancsó Borbála nem kívánt beszélni, a bíróság szünetet rendelt el az ítélethirdetés előtt.

Ekkor történt egy váratlan fordulat. Jancsó Ladányi Piroska jelezte, hogy addigi vallomásának bizonyos részleteit megváltoztatja, majd közölte: “A valóság az, hogy anyám is tudott a tetteimről.” A lány kijelentette, hogy az első gyilkosságot leszámítva nem kizárólag szexuális indítékból ölt: “A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. A többinél is ez vezetett, mert pénzre volt szükség, és a nemi ingeremet is szerettem volna kielégíteni.” Közvetlenül az ítélethirdetés előtt még annyit mondott: “Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem.”

Ennél csak a bíróság reakciója volt meglepőbb; Jancsó Ladányi Piroska kirohanása ugyanis értő fülekre talált. Vallomását fenntartások nélkül elfogadták, s bár Jancsó Borbála bűnrészességével kapcsolatban más bizonyíték nem állt rendelkezésre, a bíróság mindkettőjüket halálra ítélte, később Jancsó Borbála büntetését életfogytig tartó börtönre módosította. (Az asszony börtönkórházban halt meg az 1960-as évek végén – teljes szellemi és fizikai leépülést követően.)

A halálos ítéletet 1954. december 12-én hajtották végre a szolnoki megyei börtön udvarán, az eseményről a Szolnok Megyei Néplap “Beteljesedett” címmel közölt indulatos tudósítást. “És beteljesedett az ítélet. Elpusztult a földről a dolgozó, szerető, törekvő társadalmából az emberi dúvad.”

Az ítélet végrehajtása után a sajtó egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, és úgy tűnt, Jancsó Ladányi Piroska csak a törökszentmiklósiak emlékezetében marad meg. Ám 1957-ben a Rendőrségi Szemle című folyóiratban Lázár Bertalan r. százados, aki a nyomozást vezette, Eltűnésektől – a gyilkosságok sorozatáig címmel terjedelmes tanulmányban, a rendőri munkát illetően igen kritikus hangon foglalkozott az esettel. Lázár írásában az “orosz szál” is felbukkan, noha a százados tapintatosan hallgat a katonák nemzetiségéről, ám a “külföldi” jelző nem hagyott kétséget a korabeli olvasókban. A százados a vérvádról és az 1953. augusztus 13-i törökszentmiklósi demonstrációról is említést tesz – ami meglepő még annak ellenére is, hogy a folyóirathoz csak a belügyi dolgozók férhettek hozzá. Talán még ennél is meglepőbb, hogy Lázár Jancsó Borbála ítéletét is fenntartásokkal kezeli: “Erősen vitatható, hogy Jancsó Ladányi Piroska anyja ügyében az egyetlen ténytanúnak a szava, aki vallomását az eljárás során többször megváltoztatta (…) helytálló-e? Ez a kérdés fokozatosan esik latba annak tudatában, hogy anyja esetében a bizonyítékok csak közvetettek és a bűnösségig csak következtetések útján lehetett elérni.”

De a lány “beteges hajlamát”, egyedüli bűnösségét már nem vonja kétségbe a szerző, és mivel ez a tanulmány volt szinte az összes – főleg a rendszerváltás utáni -, amúgy csekély számú publikáció forrása, a későbbiekben sem vitatta senki – legalábbis nyilvánosan – a valóságtartalmát. Nem így Jancsó Borbála ügyét. 1965-ben, a BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnöksége 20 év a nép szolgálatában sorozatának Élet elleni bűncselekmények című kötetében jelent meg dr. Bodor Endre “válogatása”, aki a “Törökszentmiklósi vámpír” című fejezetben ír az esetről. Csakhogy a szerző – Lázár Bertalannal ellentétben – azt próbálja bizonyítani, hogy Jancsó Borbálának mindenképpen köze volt a gyilkosságokhoz, és a halálos ítélete, amit életfogytiglanra változtattak, mindenképpen rendjén való volt. Nem tudni, hányan olvasták annak idején e tanulmányokat, s fedezték fel a kettő közötti ellentmondást. Egyvalaki biztosan.

 (Folyt. köv.)

MagyarNarancs

 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés