NYÍLT LEVÉL: REZSICSÖKKENTÉSI VERSENY NÉMETH SZILÁRDDAL!

Közzétéve ekkor: 2017 május 19. 15:58

 

MAGÁVAL NEM TEGEZŐDÖM, KERESZTNÉVEN SEM SZÓLÍTOM, ÚGYSEM ÉRTENÉ MEG, KÖVÉR LÁSZLÓ MEG MÉG AZT HINNÉ, A PARLAMENTBEN KÉRDEZEM, AZTÁN MEGBÜNTETNE.

KÖSZÖNTÖM MINT “VERSENYTÁRSAT” ,OSZT ENNYI!

GONDOLKODTAM, VISSZAVEZETEM A MÚLTJÁBA, ABBA A 9 M2-ES ALBÉRLETBE, AHOL ÉLTE ÉLETE ELSŐ 10 ÉVÉT, DE TUDOM, AZT MÁR ELFELEJTETTE. PEDIG ONNANTÓL LENNE ÉRDEKES.

HÁT KEZDJÜK! MAGA TANULT TANÍTÓKÉPZŐBEN, ÉS KÖNYVTÁRSZAKOT IS VÉGZETT. SZERINTEM, EZT AZ OSZTÁLYTÁRSAI MÉLYEN SZÉGYELLIK . EBBŐL NEM SOKRA EMLÉKEZHET. MERT NAGYON CSÚNYÁN BESZÉL, ISTENNEK HÁLA, MÁR NEM TANÍT, LEGALÁBB SZEGÉNY GYEREKEKNEK ÍGY JOBB.  KÖNYVTÁRBA SEM SOKAT FORDULHAT MEG,  MERT NEM IGAZÁN RAGADT ÖNRE SEMMI.

DE NÉZZÜK A KÖZELMÚLTAT! VAGYONNYILATKOZATAIBÓL KIDERÜL, NAGY VARÁZSLÓ. 2011-ÉN MEGLÉVŐ CITROEN XSARA PICASSOJA ELTŰNT. REMÉLEM, BEJELENTETTE A RENDŐRSÉGEN, MERT MINT LÁTOM, NEM ADTA EL, BEVÉTELE NINCS BELŐLE.TEHÁT CSAK ELLOPHATTÁK. ( HÁT EZ SAJNOS ILYEN LOPÓS ORSZÁG.) 2011 -ÉN MÉG MEGVOLT, AZÓTA VISZONT, GONDOLOM, KÖRÖZIK.

DE TÉRJÜNK A TÉNYLEGES REZSICSÖKKENTÉSEKRE!

ÉN LEÍROM,  A NEM LÉTEZŐ VAGY ELINFLÁLÓDOTT REZSIM HOGYAN CSÖKKENTEM, AZTÁN HASZNÁLJA EGÉSZSÉGGEL A SAJÁT ÉS ELVBARÁTAI RÉSZÉRE.

KEZDEM A VÍZZEL.DRÁGA KINCSÜNK, VAN IS BELŐLE SZERENCSÉRE BŐSÉGGEL CSEPP KIS HAZÁNKBAN. HÁT TUDJA, ITT PAZARLÓ VAGYOK, BEVALLOM, MERT HAVI 3 M3-T HASZNÁLOK.SZERETEK FÜRDENI,. EZZEL ÚGY TUD SPÓROLNI,  HA CSAK ADDIG VAN NYITVA A CSAP, MÉG MAGÁRA ENGEDI A VIZET. AZTÁN EGY GYORS MOZDULATTAL ELZÁRJA. KÁD PERSZE BEDUGVA, EL NE FOLYÓN MÁR. AZTÁN JÖN MAJD A KÁDBÓL VÖDÖRBE ÁTMERNI A VIZET. SOK MINDENRE FELHASZNÁLHATÓ AZ: WC ÖBLÍTÉS STB. HA KÉRI, RÉSZLETEZEM.

JÖN A GÁZ. CIRKÓ VAN, MERT IDŐS EMBERNEK MÁR NEHÉZ ÁM FÁT, SZENET HORDANI.  A GÁZZAL VISZONT NAGYON SOKAT TUDOK TAKARÉKOSKODNI. TÉLEN PÉLDÁUL, OKTÓBERTŐL FEBRUÁRIG, 16,5 FOKRA VOLT ÁLLÍTVA A FŰTÉS, SŐT MÉG SZAKASZOLTAM IS. HA NEM ÉRTENÉ, ELMONDOM. NEM FŰTÖTTEM AZ EGÉSZ LAKÁST.  5 PULÓVER ÉS TÖBB TAKARÓ ÁTSEGÍTETT, ÉS NEM FAGYTAM MEG. ÍGY KIJÖTTEM NEM EGÉSZ 500 M3 GÁZBÓL. MELEGÍTENI PEDIG LEHET A FŰTŐTESTEN IS EGY KIS LÁBOS ÉTELT. 1 HÉTEN PERSZE CSAK 1 ALKALOMMAL SZABAD FŐZNI. A TÖBBI LUXUS. TÉLEN ISTENNEK HÁLA, NAGYON HIDEG VOLT, ÍGY KITESZI AZ EMBER A TERASZRA, AZTÁN HA ÉHES, MIKOR BEKAPCSOL A CIRKÓ, TESZ RÁ EGY KIS LÁBASNYIT.

AVILLANY.  HÁT ITT IS PAZARLÓ VOLTAM, BEVALLOM. NÉZTEM A TV-T, BENNE MAGÁT IS. VOLT AMIKOR KIVERTE A SZÖVEGÉVEL A BIZTOSÍTÉKOT, AKKOR NEM VOLT ÁRAM.  MEG MAGUK SEM. DUPLA HASZON VOLT, NEM IDEGESÍTETTEM MAGAM,. KEVESEBB VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ KELLETT.

SZERETEM, HA TISZTA KÖRÜLÖTTEM A LAKÁS. SZÓVAL MENT A PORSZÍVÓ, ÉS BIZONY A MOSÓGÉP IS.  LE KÉNE ERRŐL IS SZOKNI.

AKÁVÉFŐZŐ MÁR  NEM MŰKÖDIK. MIUTÁN ÉSZREVETTE, HOGY FELMENT A KÁVÉ ÁRA, NEM FELROBBANT MÉRGÉBEN! NA MOST NYUGDÍJBÓL ÚJRA NEM TELIK, TEHÁT  TRIPLÁN SPÓROLTAM. SE KÁVÉRA, SE ÁRAMRA, SE KÁVÉFŐZŐRE NE MEGY A PÉNZ.

NA, MOST JÖN A LEGNAGYOBB TÉTEL, AZ ÉTKEZÉS.

MAGUK ÁFÁT CSÖKKENTETTEK. ÉN HÜLYE, ELHITTEM, OLCSÓBB LESZ SOK MINDEN, ÉS MAJD TÖBBET VÁSÁROLHATOK A KIS NYUGDÍJAMBÓL. HÁT TÉNYLEG, AZ ELSŐ HÓNAPBAN MINDEN TELE VOLT DISZNÓHÚS ÁRÁNAK A CSÖKKENÉSÉVEL, MAJD 2-300 FORINTTAL OLCSÓBB IS LETT.  EGY HÓNAPIG! AZTÁN LOPVA MÁSZOTT FEL EGYRE MAGASABBRA, MA MÁR DRÁGÁBB, MINT VOLT. UGYANEZ LETT A BAROMFIVAL ÉS A TOJÁSSAL IS.

A NYERS TEJ ÁFÁJA IS CSÖKKENT. DE KI ISZIK NYERS TEJET? NEM IS SZABAD! TUDJA, MUSZÁJ PASZTÖRIZÁLNI.  NA AZ VISZONT NEM LETT OLCSÓBB, SŐT. ESZEMENT DRÁGA LETT. ÉN SZERETEM A UHT TEJET, ABBÓL IS A 1,5 % -OST.  DE EZT A MAGYAR TEHENEK KÉTSZER ANNYIÉRT ADJÁK, MINT A SZLOVÁK VAGY LENGYEL TEHENEK. KI ÉRTI? MAGYAR TEJ 289-TŐL FELFELÉ A CSILLAGOS ÉGIG,  A SZLOVÁK HA VAN AKCIÓS – IGAZ, RITKÁN – 169 FORINT. DE A REZSICSÖKKENTÉS ELŐTT 110-115 VOLT!

PERSZE MENT IS MINDEN TEJTERMÉKNEK IS FEL AZ ÁRA. MI MÉG ÚGY TANULTUK AZ ÁTKOSBAN,HOGY A TEJ ÉLET ERŐ EGÉSZSÉG. MOST EZT ÚGY MÓDOSÍTANÁM, MOST IS AZ, HA MEGTUDOD VENNI! AZTÁN OTT VANNAK A ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK. MAGYAR  ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS, ISTENNEK SEM ÉRTEM, MIÉRT, DRÁGÁBB, MINT A KÜLFÖLDI. PEDIG AZT NAGYON MESSZIRŐL SZÁLLÍTJÁK, RAKODÁS ÉS RAKTÁROZÁS IS TERHELI ÉS + ÁFÁK, MERT MINDENKI RÁTESZI AZ Ő RÉSZÉT + A HASZNÁT IS. MÉGIS OLCSÓBB, MINT A MAGYAR.

TUDJA VAGY NEM, EZ AZ ORSZÁG ANNO AZ ÁTKOSBAN ARRÓL VOLT HÍRES, HOGY EURÓPA ÉLÉSKAMRÁJÁNAK HÍVTÁK. IGAZ, AKKOR MŰVELTÉK A PARASZTOK A FÖLDEKET, MERT VOLT MIT. MA VISZONT ELVETTÉK TŐLÜK. HIÁBA, A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT.

NEM HÚZÓM TOVÁBB, VÁROM, MAGA HOGY CSÖKKENTI A KIADÁSAIT. MERT AZT LÁTOM, MEGTAKARÍTANI TUD. ÉN SAJNOS NEM. DE SZÍVESEN TANULOK MÉG.

HA NEM VÁLASZOL, SINCS GOND. ÍROK SOROS GYÖRGYNEK,  MAJD MEGKÉREM SZÉPEN,TÁMOGASSON MÁR. EDDIG NEM TETTE, LEHET,NEM FIGYELT FEL RÁM. KÁR PEDIG, AZ Ő SZPONZORÁLÁSÁVAL MILYEN JÓ ÉS KÖNNYŰ LENNE AZ ÉLETEM.

NEM KÉNE VÁRNOM NOVEMBERIG, HOGY MEGKAPJAM, AMI JÁR! NEM AZT, AMIT ELHAZUDNAK, HOGY MAJD TALÁN, HA A SZÁMOK ÚGY ALAKULNAK. NEM, HANEM AZT, AMIT A KIROBBANÓ GAZDASÁGI ADATOK MIATT ADNIUK KELLENE.

VÁROM IS, HOGY MAJD KAMATTAL ADJÁK + A BEÍGÉRT 13. ÉS 14. HÓNAPOT IS.

VISZONT HA VÁLASZOL, KÉREM , EGY SZÓT NE ÍRJON. ARRA ALLERGIÁS VAGYOK, HOGY “PROVOKÁL, PROVOKÁL,PROVOKÁL”.  PICIT IDEGES LETTEM, MIKOR HALLOTTAM AZ ATV-N.

A FIDESZ LEGYEN MAGÁVAL!                                                                     

                                                                                                                                                             ROSTA ÁGNES

MAGYARORSZÁG 2017.05.19.


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés