Ő közülünk való!
Fekvése
Törökszentmiklós a 4-es főút mentén, Szolnoktól 20 km-re fekszik a Nagykunság szélén.
Történelmileg nem tartozik a Nagykun területhez, mindig Külső-Szolnok vármegye része volt.
Északról természetes határként a Tisza, valamint annak fegyverneki holtága határolja, szomszédos továbbá Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Kétpó, Tiszatenyő, Szajol, Tiszapüspöki településekkel is. Törökszentmiklós fontosabb (belterületi) külső településrészei: Óballa, Surjány és Szakállas.
Megközelíthetősége
Vonattal a MÁV 100-as számú (Szolnok–Püspökladány–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony) vonalán érhető el. A vasútállomás Szajol és Barta között található. Elérhető vonattal Budapest-Nyugatiból, Záhonyból, Miskolcról stb.
Közúton a 4-es főúton, vagy Mezőtúr felől a 46-os főúton érhető el.
Története
Területét ősidők óta változatos népcsoportok lakták, akiknek megtelepedésében meghatározó szerepet játszottak a Tisza és mellékágai, a mocsaras ártéri részek. A város és környékének több pontjáról gyűjtöttek az újkőkori alföldi vonaldíszes kultúrára jellemző cseréptöredékeket. A rézkorban itt élő népcsoportok látványos emlékeket hagytak maguk után, a kunhalmokat, amelyeknek ma már csak két példánya található Törökszentmiklós környékén, a többi a mezőgazdasági művelésnek esett áldozatul. A bronzkorból egy település maradványait, a vaskorból egy temetőt sikerült feltárni. A kelták is itt hagyták nyomaikat.
A honfoglalás korának leghíresebb környékbeli lelete a kétpói ezüstcsésze. Az itt megtelepedett törzsek neve még helynévi adatként sem maradt fent. A megyeszervezés során Törökszentmiklós területe Szolnok megyéhez került, amely 1437-től Külső-Szolnok néven önállósult. Az egyházi szervezet kialakítása során a váci egyházmegye része lett. A tatárjárás után az elnéptelenedett területekre kunok települtek. A törökszentmiklósi határ településnevei Luxemburgi Zsigmond idejében kezdenek feltűnni az oklevelekben, Törökszentmiklóst 1399-ben említik először Zenthmyclos alakban. Az első azonosítható birtokosa a Bala család volt, erről a családról kapta a nevét, sokáig Balaszentmiklós néven emlegették. A család ingatlanjai fokozatosan idegen kézre jutottak, így Balaszentmiklós is több tulajdonos kezébe került, gazdái között volt többek között a híres-hírhedt Móré László és Zay Ferenc, a neves diplomata és író is, aki több ízben volt konstantinápolyi követ.
A felégetett Balaszentmiklós látképe, színezett metszet (1617 )
1552-ben Balaszentmiklós népes és lakott hely, hiszen 32 portát írtak össze. A török ebben az évben foglalta el a települést és a hozzá tartozó palánkvárat, amely 1566-ig, Gyula elfoglalásáig az egyetlen tiszántúli török erősség volt. A török zsoldos őrség létszáma a vár fennállása folyamán 200-250 körül mozgott. A várkatonák nem egy esetben vettek részt portyázásokon, csetepatékban, de a korabeli levelek tanúsága szerint a kállói, szendrői, ónodi magyar katonák is eljutottak a vár alá. 1570-ben Karácsony György, a „Fekete Ember” hadai megostromolták a várat, de nagyobb kárt nem tettek benne, a falut azonban felprédálták. A vár pusztulása 1685-ben következett be, a visszafoglaló harcok során. Szentmiklós a török korban a viszonylag magas jövedelmű helységek közé tartozott, köszönhetően többek között a rajta átmenő, Budáról Debrecenbe és Erdélybe vezető kereskedelmi útnak.
1685 és 1720 között a terület jobbára lakatlan puszta volt. 1720-tól gyors ütemben betelepült, főleg Szabolcs és Békés megyéből jöttek letelepülők. Ekkor már a földesúr Almásy II. János volt, aki szerződésben vállalta, hogy a telepesek öt évig semmiféle úrbéri szolgáltatást nem fizetnek. Ez abban a korban a legnagyobb engedmények közé tartozott. Az ide költözők nem robotoló, hanem taxás jobbágyok lettek, azaz pénzzel válthatták meg a földhasználatot. Ma Törökszentmiklóson jó néhány család él, akinek családneve olvasható az akkori „népességnyilvántartási” jegyzékeken. Az első hullámban reformátusok, később katolikusok érkeztek. Hogy elkerüljék a vallási villongásokat, elkülönítve telepítették le őket. 1738-ban földesúri támogatással Török Szent Miklós néven mezővárosi rangot kapott.
Almásy kastély
1771-ben, az urbárium (Mária Terézia 1767-ben kelt, jobbágy és földesúr viszonyát szabályozó rendelete) bevezetése után a lakosok kérték az úrbéri földek elkülönítését, de erre 1845-ig várni kellett. 1847-ben a város örökváltságot ajánlott fel az Almásy családnak. 1848-ban rendezett tanácsú várossá alakulhatott. Az 1848-as szabadságharc bukását követő önkényuralom idején Törökszentmiklós városi rangját megtarthatta, sőt, átmenetileg járási székhellyé is vált.
Az 1908–1909-ben épült villanytelep épülete, jelenleg a téglagyár présháza, előtérben kisvasúti polcos kocsikkal
A református templom
Ebben a korszakban következett be az iparosodás terén is jelentősebb előrelépés. A városban a modern gyáripar kezdetei a XIX. század közepére nyúlnak vissza, amikor is 1848-ban Lábassy János megnyitotta ekéket, ekekapákat, boronákat, gyűrűshengereket gyártó műhelyét. E műhelyből épült ki az 1950-es években a mezőgépgyár és öntödéje. Az 1850-es években megkezdődött a település határának ármentesítése. 1857-ben megnyitották a várost érintő Szolnok-Debrecen vasútvonalat, amely elősegítette a mezőgazdaság árutermelővé válását, felgyorsította az ipar és kereskedelem fejlődését. Az 1870-1880-as években több üzem is létesült. Megkezdte működését az Első Törökszentmiklósi Gőzmalom. A gazdasági fejlődés ellenére 1872. július 27-én visszaminősítették nagyközséggé. 1890-ben megkezdte működését a Hoffmann rendszerű téglagyár. Az épületegyüttes első részét az első kéménnyel lebontották, a kelet felöli rész a másik kéménnyel azonban ma is üzemel.
A két világháború után, amely a település felett sem múlt el nyomtalanul, sor került a földosztásra. 1950-re azonban államosították a földeket és az ipari üzemeket. A korábban szépszámú kisiparos fokozatosan megszüntette tevékenységét. 1948 decemberében a koalíciós párt]ok együttesen kérték a település várossá nyilvánítását. A kérelemnek 1952-ben tettek eleget.
A városban két mezőgazdasági szövetkezet működött, de a kárpótlásokkal és a lehetetlen feltételek következtében a termelőszövetkezeti tulajdon átalakult egyéni és vállalkozói földtulajdonná. A földeken búzát, árpát, kukoricát, cukorrépát, zöldséget, napraforgót, repcét termesztenek. A közigazgatási területen működő két állami gazdaság 1970-ben egyesült és jelenleg is működik . Az állattenyésztésben a sertés, a szarvasmarha és a baromfi a meghatározó. Az Alföldi Gabona Rt. korábban az ország egyik legjelentősebb malom- és takarmányüzeme volt. Jelenleg tevékenységi körét beszűkítette, termelése visszaesett, ma csak malom, borsó és rizshántoló üzemet működtet.
Az ipar 1960-ban történő idetelepülése után az 1997-es évek után indult látványos fejlődésnek több idetelepült cég közreműködésével. A cégek 1999-ben konzorciumot hoztak létre, és Ipari Parkká alakították az ipari övezetet.
Népcsoportok
2001-ben a város lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[1]
Nevezetességei:
Római katolikus templom
Református templom (műemlék jellegű épület, épült 1787-89 között)
Almásy-kastély
Angol telivér ménes
Strandfürdő
Helytörténeti Gyűjtemény
Kunhegyes város Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tiszafüredi kistérségben.
Története
1552-ig
A települést elsőként Hegyesegyháza néven Károly Róbert király Vácon, 1311. november 8-án kelt oklevelében említi. Idővel Hegyesegyháza nevéből az "egyház" szót elhagyták, és a helységet röviden Hegyesnek, utóbb a rajta átfolyó Kakat ér után Kakathegyesnek nevezték.
Hegyes nem volt kun község, noha a kunoknak is voltak itt birtokaik. E birtokokhoz a XIII. századi betelepülésük során adományok, családi kapcsolatok révén jutottak hozzá. Kunhegyes határát azonban különböző perek során mindig elkülönítették mind a kun, mind a magyar településekétől. 1552-től a község már a mai nevén szerepelt.
1552-1745
A kunok a Hegyes melletti Kolba(z)-szék települést ülték meg, azonban a XVIII. század elején az elvándorlások után oda már nagy számban nem tértek vissza. 1596-ban a törökök pusztították, lakói elmenekültek. 1629-től dokumentáltan újralakják, de 1683-ban a tatár seregek pusztává tették az egész Nagykunságot, így lakosai ismét szétszéledtek.
A kunok és a hegyesiek 1698-ban kezdtek hazaszállingózni, tömeges visszatelepedésük 1701-ben történt. A 1699 után, közvetlen a karlócai békekötés követően I. Lipót király a háborúk költségeinek fedezésére 500.000 rénes forintért a Jászságot és a Kunságot eladta a német lovagrendnek. Az addig önkormányzattal rendelkező jász-kun népet ezzel jobbágyságba süllyesztve (lsd. még Kunkapitány). Az eladatás után a lakosság egyrésze a mocsarasabb területekre menekült.
A Rákóczi szabadságharc idején újból népes község volt, jelentős bázisa a kuruc mozgalomnak. Rákóczi ugyanis ígéretet tett az önkormányzatuk visszaállítására (lsd még: Kunhegyes Rákóczi út). Kunhegyes és Madaras volt a csapatok fő táborhelye a vidéken. 1705-ben a rácok kirabolták és felgyújtották a községet. Lakóit Rákóczi rakamazi birtokaira telepítette. 1711-ben kezdődött meg a visszaköltözés. Ettől kezdve lakossága szemlátomást gyarapodott.
Megváltás kora 1745-1867
1745-ben Mária Terézia királyi kiváltságlevelében a jász-kunok kérelmére megengedte, hogy földjeiket a német lovagrendtől ill. az azt kezelő pesti invalidusoktól megválthassák, ez volt a Redemptio. A vételár igen magas volt az ország akkori éves költségvetésével összemérhető. A redempcióban a lakosság kb. 2/3-a tudott részt venni, így a település virágzásnak indult. A megváltáshoz szükséges kölcsönöket a Hármas kerület kb. 1765-re tudta kifizetni.(forrás: Bellon Tibor: Beklen) 1786-ban II. József engedélyével a nagykun községek Hatkunság kezdeményezésére és összefogásával megkezdődött a már kezdetleges módon rekesztett Mirhó-fok elzárása. A Mirhó-fok a Tiszából eredő árvizek egyik kiindulópontja volt. A Nagykunság intenzív gazdasági fejlődését, mely főként állattenyésztésből és mezőgazdálkodásból állt, a rendszeres és kiterjedt árvizek nagyban hátráltatták. Ennek elzárása a Tisza szabályozás első lépése volt. A környező települések közös erejéből történő gátépítés 1795-ben fejeződött be. A redemptusok és irredemptusok a XVIII. század második végére éles ellentétbe kerültek egymással. A gátépítések által felszabadult területek is a redemptió arányában kerültek kiosztásra ill. közös tulajdonba. Ez idézte elő, hogy 1785-ben mintegy 211, főként irredemptus, család költözött ki a kincstár bácskai birtokaira (Bácsfeketehegy, ma Feketics (Szerbia) és Velics).
1827-ben megnyílt az első gyógyszertár az úgynevezett felsőtizedben. A település első orvosa ekkor Német Benjámin, községi chirurgus volt. A kéttornyú református templom terveit Hild József készítette 1839-ben. A város jelképévé vált temlom az ország 2. legnagyobb református temploma a maga 1200 ülő és közel 4000 állóhelyével.1848-ban 560 gyalogost és 49 lovas nemzetőrt állított ki a város. Nemcsak katonákkal, hanem pénzzel és természetbeni juttatásokkal is segítették a szabadságharcot. A későbbiekben még 441 önkéntes katona vállalta a harcot.
A Hatkunság önállósága az 1867-es a kiegyezéskor szűnt meg, így a Hármaskerület volt M.o. legutolsó nevesített önkormányzata (autonóm területe).
1867-1944
1734-ben kezdték építeni az első községházát, amelynek helyén 1878-ban új városházát építettek Pum József, királyi mérnök tervei alapján. 1879-ben már önálló egészségügyi kört képezett a város 3 orvosa, 1 gyógyszerésze. 1885-től Önkéntes Tűzoltó Egylet kezdte meg működését a településen.
Kunhegyes a megye létrejötte után egy ideig megtartotta 1811-ben nyert mezővárosi rangját, de 1895-ben lemondott erről a jogállásáról és nagyközséggé alakult. Ezzel egyidejűleg Kunhegyes a tiszai felső járás székhelye lett, és járási székhely maradt egészen 1965-ig, a járási székhely megszüntetéséig.
Az I. világháborúban a kunhegyesiek jóformán minden fronton harcoltak. A katonák közül 373 elesett, 676 hadifogságba jutott. A háború ideje alatt a sebesültek részére a Függetlenségi Olvasókör szolgált kórházul.
1919. március 21-én Kunhegyesen is kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Mindez azonban csak április 30-áig tartott, mert a román hadsereg Kunhegyest megszállva tartotta 1920. február 18-áig.
1944-től
1944. október 9-én foglalták el az oroszok Kunhegyest, amelyet még a német páncélos ellentámadás érintett. Harcok a község belterületén nem folytak, így különösebb épületkárok nem keletkeztek. A II. világháború hozzávetőlegesen 400 áldozatot követelt a településről.
1946-ban társadalmi segítséggel az egészségházban szülőotthont létesítettek, ami később bezárásra került. 2005-ben Kunhegyes lakosainak egészségügyi ellátását 4 háziorvos, 1 szülész-nőgyógyász szakorvos, 1 tüdőgyógyász, 2 fogász, 1 gyermekgyógyász szakorvos biztosítja. 1955-ben 40 férőhelyes bölcsődét nyitottak. Az 1956-os események idején az ?egyik TSZ. állatállományát széthurcolták, szobrokat rongáltak, de fegyveres harcok nem folytak Kunhegyesen. Az 1960-as évek elején megindult az erőteljes iparosodás, ennek következtében a község fokozatosan fejlődött annak 1989 utáni megszűnéséig. 1970-ben a települést nagyközséggé nyilvánították. Ma a Tiszafüredi kistérség tagja. Az 1970-es években Kunhegyes és Feketics hivatalosan is testvérvárosi kapcsolatot létesített. A közös múltra mindkét településen egy-egy kopjafa emlékeztet. 1983-ban megkezdték a szilárd burkolatú utak, 1984-ben a gázhálózat kiépítését. 1985-ben kezdődött az ivóvízhálózat rekonstrukciója.
A nagyközség 1986-ban ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját. 1988-ban a BHG Híradástechnikai Vállalat crossbar telefonközpontot telepített Kunhegyesen, ezzel megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. 1989-ben sikerült visszakapnia városi rangját. A városavató ünnepséget – melyen 4000 fős létszámmal vett részt a város lakossága, elszármazottak – a református templomban rendezték. 1995 végére a gázhálózat teljesen kiépült, és majdnem mindenütt elkészültek a szilárd burkolatú utak. Az 1989 utáni évek változásai Kunhegyesre lakosságára negatív irányba hatottak. Az ipari munkahelyek drasztikus csökkenése folytán nőtt a munkanélküliség, az elvándorlás. A lakosság népessége az 1949-es 11104-ről 2007-re 8506 főre csökkent.
Nevezetességei
• Az ország 2. legnagyobb református temploma
• Miseruha-gyűjtemény, (Katolikus templom)
• Néprajzi Gyűjtemény
• Komlóssy-féle szélmalom
• Kunhalmok
• Kunhegyesi Szent István Termálfürdő
Forrás: wikipedia