ELTŰNIK A RÉGI IMAHÁZ

Közzétéve ekkor: 2018 február 6. 17:25

Sebők Emília

A 2018. évi Törökszentmiklósi Kalendárium hátsó borítóján szerepel egy kép, amelynek aláírásában arról tájékoztatják az olvasókat, hogy „2018-ban egy újabb szakrális épületünktől kellett elbúcsúznunk, mert a Baptista Imaházat életveszélyes állapota miatt lebontották.” És a kiadvány egyik cikkében is azt írja Beke László, helyi baptista lelkész, hogy amikor „az olvasó ezt a kalendáriumot lapozgatja, már nem áll a törökszentmiklósi Baptista Imaház”. Múlt idő!

Rég jártam arra, a Deák Ferenc út 26. (Harmadik út) táján, ezért úgy gondoltam, ha már az épületet nem tudom, lefotózom a romjait, a helyét, ezért február első napján elmentem oda. És azt láttam, hogy ott áll az imaház, kinn van rajta a tábla, hogy mikor van istentisztelet. Sikerült hát lefotóznom az ezen a környéken több parasztpolgári házon is megjelenő klinkertéglás utcafrontot, a szépen ívelt ablakokat. És még valami érdekeset! A szocializmusból megőrzött házszámtáblán még mindig az áll, hogy: Mártírok útja! (Mindez ma, 2018-02-06-án is ugyanígy látható, ellenőriztem…)

Beke László Kalendáriumban megjelent leírásából megtudhatjuk, hogy az épület feltehetően az 1900-as évek elején épült. (Jelentős korszak volt ez városunkban az egyházi építkezésekben is, hiszen a szintúgy klinkertéglás mai katolikus nagytemplomunk is ez idő tájt készült el). A baptisták szerény imaháza azonban, küllemében bármily esztétikus is, igencsak gyenge alapozást és hiányos szigetelést kapott a vályogfalak alá. Az idő megtette a magáét, a kis létszámú gyülekezetnek pedig nem volt arra anyagi ereje, hogy a szükséges munkálatokat finanszírozza, csak tatarozásokra, a legszükségesebb korszerűsítésre (pl. központi fűtés beszerelésére) futotta. A Törökszentmiklósi Baptista Gyülekezet 120 éves jubileumára történt felújítás költségeihez viszont 2000-ben a Törökszentmiklós Város és Településfejlesztési Alapítványtól is kapott pénzbeli segítséget a gyülekezet. – ezt a honlapjukról tudhatjuk meg.

A falak felnedvesedése – ami a képen is jól látható –, azonban mostanára olyan súlyos lett, hogy az épület sarkainak süllyedése életveszélyessé tette az épületet, így az imaház nem működhet. (Valós veszélyt természetesen senkire nem jelent, hiszen az épületet kiürítették és lezárták.) A baptisták azonban segítő felajánlást kaptak az Agapé Gyülekezettől, így ideiglenesen, amíg új imaházuk nem lesz, a Bocskai út 20-as szám alatti Jézus Házban tartják istentiszteleteiket:

A Kalendáriumban megjelent tájékoztatás azonban múlt időben ír a még ma is meglévő imaházról, és bár a jövőbe vetett reményt és bizakodást, a gyülekezet egyben maradását igyekszik hangsúlyozni, Beke László lelkész tényszerű információt nem ad arra vonatkozóan, hogy miként lesz és mikorra várhatóan ismét saját gyülekezeti helye városunkban a baptistáknak. Megkértem volna hát, hogy személyesen adjon választ a felmerülő kérdésekre, tájékoztatva ilyen módon nem csak a gyülekezet tagjait, hanem a város szélesebb közösségét is. És ha már megvan az apropó, megismertethetnénk a helyi lakosságot a baptista vallás és egyház legfontosabb sajátosságaival is. Azért is fontosnak gondoltam volna az ilyen kiterjesztett tájékoztatást, mivel a város egyik nagy létszámú tanintézménye, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola fenntartását 2013. szeptember 1-től a Baptista Szeretetszolgálat mint Egyházi Jogi Személy vette át. Mégis úgy tapasztalni, hogy akiknek nincs a gyülekezethez vagy az iskolához közvetlen kapcsolódásuk, azok az emberek jellemzően mit sem tudnak erről a vallásról.

Csakhogy a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs vezetője nem járult hozzá, hogy Beke László lelkésszel interjút készítsek! Természetesen joga, joguk van ilyen döntést hozni. De milyen az élet? Nem sokkal azelőtt, hogy Beke László felhívott, és erről az elzárkózásról tájékoztatott, beszélgettem egy 30 év körüli fiatalemberrel itt a városban, és hamar eljutottunk oda, hogy arról panaszkodott, mennyire nem kommunikálnak érdemben az emberekkel sem a pártok, sem az önkormányzatok, sem az egyházak! Hát így…!

Pótolni természetesen nem tudom egy szó szerint beavatott személy ismereteit és információit, ezért csak azt a keveset tudom közreadni, amit ez ügyben magam innen-onnan, főként az internetről megtudhattam:

A Baptista Imaház tehát több mint 100 éves Törökszentmiklóson, de a gyülekezet itteni működéséről korábbról, már 1880-ból vannak adatok, ezért ünnepelték 2000-ben a 120 éves jubileumot. A gyülekezet honlapján található történeti visszatekintés szerint: „1898-1900 között vásárolta meg a gyülekezet azt a 590 négyszögöles portát, egy öreg épülettel, amelyen a mai imaház is áll. A kezdeti időszakban ebben az öreg házban voltak az összejövetelek. A mai imaház annak az öreg háznak a második utóda, sokadik javításban.” – Ez ugyan ellentmond annak, amit a Kalendáriumban olvashatunk, mert aszerint ez a most lebontásra váró épület első utód. De hát nincs, akitől megkérdezzük, mi is az igazság vagy mit nem értek jól! És azt sem sikerült megtudnom, hogy vajon mekkora is ez a gyülekezet, hány embernek jelent egyfajta közösséget.

A legnagyobb közösségi oldalon a Baptista Gyülekezet Törökszentmiklós tavaly novemberben az alábbi módon tette közzé, hogy baj van az imaházzal:

Vagyis lenne, lett volna mit megkérdezni a lelkipásztortól. Ha már azt írja, hogy lebontották, miért áll mégis az életveszélyesnek mondott épület? Nem olyan rossz most az időjárás, hogy ne lehetne megcsinálni, hiszen éppen ezekben a napokban a katolikus iskola jóval nagyobb épületét is jó ütemben lebontották az Ipolyi Arnold téren. Ám ez valójában csak technikai részletkérés.

Ami a legfontosabb kérdés: Majd ha ténylegesen megtörténik a bontás, és ott lesz az üres telek, mikor és milyen forrásból reméli a Baptista Egyház egy új imaház felépítését? Mert ehhez az imádkozás nem lesz elég! Az istentiszteletek megtartására az Agapé-tól kapott ideiglenes lehetőség pedig nyilván nem lehet ideális és hosszú időre szolgáló megoldás.

**********

Törökszentmiklós és az akkor még baptista szövetség története egy ponton, 1905-ben pár napra szorosan összefonódott. Íme, a korabeli beszámoló:

A filadelfia.baptist.hu oldalon közreadott teljes cikkből megtudhatjuk, hogy a városunkban tartott konferencián nagy hirtelen össze is adtak a résztvevők 144 korona 10 fillért mint kezdő összeget a – ma úgy mondanánk – idősek otthonának létrehozására. Majd a törökszentmiklósi gyűjtésnek hamarosan folytatása is lett, így jelentősebb magánadományok és az országos gyűjtés eredményeként az elegendő pénz birtokában pár hónap múlva meg is kezdődhetett az építkezés. Mindez talán tanulságul is szolgálhat a mának…

Szemtől szembe

 


Megosztás

15 hozzászólás

  • Pásztor Gábor says:

    A vitát, amely egyrészt immár értelmetlenné vált, másrészt személyeskedésbe csap át, ezennel lezárjuk, a cikkhez kapcsolódóan több hozzászólást nem közlünk. Kérjük, olvasóink megértését./ szerk./

  • irenmarta says:

    Nem az édesapáddal van baj Glória, hanem azzal, hogy titkolóznak, másokat hülyének néznek, a tudtom és beleegyezésem nélkül tették, amit tettek . ezzel van baj. Az “Úr” bizonyára nem helyeselné ezt. amennyiben olvastad már néhányszor a bibliát Jézus nem volt felelőtlen. azt mondta “ezt még lennétek képesek elviselni”. Nos, én még nem voltam, de erőszakkal rám tolták a hülyeségüket. Bele fogok halni. lelkük rajta. Amint apukád is azért lett beteg, de ne nekem higgy! Nézz utána! Az emberek tesznek ezt-azt tudás nélkül és azt hiszik az istentől van a képességük. Ez nem így van. Sosem foglak meggyőzni, mert beleszülettél, determinálva van a gondolkodásod. De az enyém nincs, bár akkora az IQ-, mint egy sültkrumplinak. A testvéred szerint még vén kurva is vagyok, de tudod, nem az én gyenge agyamból pattant ki, hogy szexuálisan zaklattak, mert ez erőszak akkor is, ha a fejed tetejére állsz. Nem gondolom, hogy Te ezt érted, de azért próbáld meg!

  • irenmarta says:

    Az ablakok formája igen beszédes. Sok helyen látni hasonlót. 😀

    • Sebők Emília says:

      Szerintem nagyon kellemes, harmonikus megjelenésű kis épület ez az imaház kívülről. Mert benn sosem voltam, most pedig már életveszélyes, nem lehet bemenni fotózni. Egyfelől a klinkertéglás homlokzat jól illeszkedik a környék ugyanilyen burkolású parasztpolgár házaihoz, másfelől hasonlóak a kissé csúcsíves ablakok, mint az azonos időben épült katolikus nagytemplom legfelső szintjének neogótikus ablakai. Vagyis: Az épület a város közösségének nemcsak történeti, de esztétikai múltjában is értéket képvisel!

  • Pappnê Szabó Nóra says:

    Szeretettel várunk minden kedves érdekődőt alkalmainkra, az újságíró hölgyel együtt. Ugyanúgy ahogy a régi imaházban itt is örülünk minden jószándékú kereső szívű embernek. Mert rajtunk kívül az élő Istennel is találkozhat és ez ami igázán fontos. Az Úr Jézust sem fogadták el a saját hazájában, gúnyolták, rágalmazták vagy közömbösek voltak. Ő mégem vágott vissza vagy fizetett vissza ugyanazzal.
    Nekünk tanítványainak ugyanezt tanítja. Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere. Mindenki maga számol el a lelkiismerete előtt és hitem szerint egyszer majd Isten előtt is az
    itt kimondott- leírt szavainak a hatása miatt. Kis gyülekezetünk pedig továbbra is keresi az Úr akaratát és örül az Úr Jézus kegyelmében és várja azokat akik erre törekszenek.

    • irenmarta says:

      Kedves Nóra! Az én lelkiismeretem tiszta.Akik az én életemet és a gyermekem életét tönkretették, azok majd elszámolnak. Tudod, engem már nem érdekel semmi. A hókusz-pókusz ideje lejárt. Ez nem az istentől való.amennyiben van isten, köszöni szépen, de nincs szüksége olyan emberekre, akik felelőtlenül belebarmolnak mások agyába, testébe, hormonháztartásába a jézus nevében. Van ám valláspatológia osztály a neurológián és rengetegen vannak ott, mert az isten földi helytartói mégsem tudnak mindent, ugye, Nos, nekem el lett mondva, hogy ” nem voltam rá elég érett”. Bekéné Anikótól idéztem. Vajon mire?????Amennyiben még képes vagy gondolkodni, tedd meg! Ez nem az istentől van, hanem aljas emberek praktikái. Pont.

  • Sebők Emília says:

    Tisztelt Murányi Tibor! Úgy látom, inkább Önt ragadták el a sértett (hívői) érzelmei, mint engem! De én nem folytatok érzelmi és hitbéli kérdésekben vitát, ezért maradjunk a tényeknél:
    – Nem vadásztam szenzációra, ehelyett korrekt tájékoztatást kívántam adni egy aktuális ügy kapcsán a baptista gyülekezet itteni működéséről, sőt magát a vallást is meg szerettem volna ismertetni egy kicsit az itt élőkkel. – ahogyan Ön is írja, igen, a jó szándék által vezetve. Ettől zárkózott el a Baptista Egyház. Ők tudják miért, de joguk van hozzá.
    – Nem éreztem sértettséget a visszautasítás miatt, amikor a cikket megfogalmaztam, de az sem lett volna csoda. Maradjunk annál, hogy ha volt is bennem rosszallás, az nem személyes jellegű. Mert a fiatalember, akire utaltam, nem mindennel elégedetlen (én például úgy ismerem, mint aki a munkájában nagyon is elégedett.), hanem – szerintem jogosan – azzal a kommunikációval szemben mondott kritikát, amelyet a különböző illetékesek az emberekkel, a választóikkal, a híveikkel kapcsolatban elégtelen módon folytatnak, de gyakran inkább nem folytatnak. Ez az ország nekünk is a hazánk, ez a város nekünk is a szeretett otthonunk, „nekik”, az ilyen-olyan bennfenteseknek kötelességük LENNE tájékoztatni bennünket a minket érintő kérdésekről, tekintve, hogy mi tartjuk el őket! Nem magáncégekről van szó, ahol megengedhető egyes üzleti információk visszatartása.
    – És ha már a pénzügyek: Engedje meg, de maradok annál a földhözragadt szemléletnél, hogy egy új épület felépítéséhez nem elég az ima, az pénz nélkül nem megy! Csak pénzzel, ima nélkül, fel lehet építeni akármit, csak imával semmilyen imaházat! És a második bejegyzésével Ön is ezt igazolja! Mert „érdekes” módon, miután hosszan nekem támad és mindenfélével vádol, nem átallja (nem szégyelli?!) azt kérni Tőlem, hogy a saját eszközeimmel segítsem az újraépítést azzal, hogy publicitást biztosítok az adományok gyűjtéséhez. Akkor hogy is van ez kérem? Az én szememben ez bizony nyilvánvaló képmutatás!
    – És végül, miként Önnél is: Gondolom, nagyon jól esett a lelkének (nocsak, gonoszkodni szabad a hívőnek?), amikor azt írta csattanónak, hogy: „Az újságírás már csak ilyen. Produkálni kell valamit a fizetésünkért…” Itt kérem Murányi „úr” a tudatlanság gátlástalanságával vagdalkozik! Ugyanis senkitől egyetlen fillért sem kapok ezért az újságírói tevékenységemért!!! Nyugdíjasként, a városom iránti elkötelezett szeretettől indíttatva írom a cikkeimet! Miként ennek a honlapnak a szerkesztője is ugyanilyen módon dolgozik! Tudja, ilyen is van! Nemcsak a vallásos hit!
    Üdvözlettel, Sebők Emília

  • Murányi Tibor says:

    Kedves Sebők Emília, annyit tennék még hozzá, hogy mégis hálás vagyok a cikkéért, mert felkeltette a figyelmünket, és megismerhettünk néhány érdekes momentumot. Úgy gondolom, a jószándék vezette annak megírásakor.

    Ez esetben tisztelettel kérem, a saját eszközeivel segítsen az újraépítésben azzal, hogy publicitást biztosít az adományok gyűjtéshez.

    Üdvözlettel: MT

  • Murányi Tibor says:

    Én is tagja voltam a gyülekezetnek, sőt, itt tértem meg.
    Értem én, hogy a kedves cikkíró Hölgynek valami harsányabb információra lett volna szüksége, de talán megértheti, sőt, Ön ezt nálunk sokkal jobban tudja, hogy a megfelelő kommunikációnak is megvannak a saját szabályai. Ezen nem kellett volna ennyire megsértődnie, kevesebb érzelmi reakció is elég lehetett volna.

    Azt pedig, hogy szükséges-e a lebontás, azt bátorkodnék vitatni (a felnedvesedés ellenére is), bár úgy tűnik, egyszerűbb egy újat építeni, mint őrizgetni a régi “építészeti értéket”.

    Harmadrészt: az Istent nem ismerő “világi” ember valóban csak önmagában bízhat, és számára csak az jöhet létre, amit ő tesz, amiért fáradozik, hajt – és erre büszke is. A Világ teremtőjében őszintén hívő legalább annyira dolgos, és becsületes. Figyelmébe ajánlanám eleinket a habánokat (az akkori társadalom példaképei voltak), vagy a múlt század-eleji magyar baptistákat, akiket előszeretettel alkalmaztak a munkahelyeiken, azért, mert köztudottan szorgos, és becsületes emberek voltak. Erre mi ma is ugyanígy törekszünk.
    A különbség mindössze, hogy a hívő ember tovább lát ennél. Tudjuk, hogy ami az embernek lehetetlen a mi Istenünknek lehetséges. És amennyiben az örökkévalóság mércéjével számunkra az jó, Isten azt meg is fogja adni. Így- vagy úgy, de meglesz, ez a tapasztalatunk, erről tudunk bizonyságot tenni. Ezért igen, megteszünk mindent, de imádkozunk!

    Én a magam nevében ez úton visszautasítom, hogy csak azért, mert Ön nem ismeri Istent, lekicsinylően, pejoratív színezettel sugallja olvasóinak, hogy a hívők nem tesznek semmit, “ehhez az imádkozás nem lesz elég! ” Hát kedves Hölgyem, Ön téved! És talán sértődöttségéből kifolyólag nem is sikerült tárgyilagosnak maradnia e témában…
    Emellett felettébb meggyőző az egyetlen érve, hogy sikerült találnia egy embert, aki mindennel és mindenkivel elégedetlen. Sajnos van ilyen, de ennek az általános felfogásnak semmi köze sincs a konkrét tényhez.
    Az újságírás már csak ilyen. Produkálni kell valamit a fizetésünkért…

  • Majnár Glória says:

    22 éven keresztül ebbe az imaházba jártam és 8 éve tagja voltam a gyülekezetnek. Munkahely miatt hagytam el ezt a baptista gyülekezetet,mert nagyon messzire költöztem. Egy nagyon áldott és szeretetteljes gyülekezet. Krisztus felénk nyújtott szeretetét hirdeti amely halála,áldozata és feltámadása értünk folyt. A Bibliát olvassuk és tanulmányozzuk, saját döntésünk alapján üdvözülés,megtérés után bemerítenek bennünket(víz alá merítenek ahogy keresztelő János tette). Igyekszünk életünk végéig hűségesek lenni az Úrhoz és hirdetni az evangéliumot mert Isen hűséges és örök életet ajándékozott nekünk.

    • irenmarta says:

      Én csupán fél évig voltam ott, orgonáltam, adakoztam és szétbarmolták az életemet és a családomat és mindent, amiért addig éltem. A drága jó apád miatt kedves Glória. A szexuál mágiájukkal, mint szentlélek. Majd égek a pokolban, de ezeket soha el nem fogadom. Feleljenek a tetteikért!!!! Tudom, hogy a megszentült, megigazult, üdvözült lelkész és felesége minden további nélkül üti-veri a gyerekét. A reformátusok csalják a házastársukat. a katolikusok molesztálják a gyerekeket, a karizmatikusok meg direktben nyomják a hülyeségüket a szerelemmel , meg a szexel. Engem engem ezek nem érdekelnek . Engem az értelem érdekel. Töltse el az öröm a sok marhát, mint baptisták, adventisták, stb…

      • Majnár Glória says:

        Tisztelt “irénmárta”! Ezzel nem tudok egyetérteni!!! Inkább hidd el hogy Isten szeret s csak teérted halt meg az Ő fia Jézus Krisztus. Ne minket szidj s ne emberekre nézz, ne emberekben bízz hanem csakis az élő Istenben s ne hagyd h a gonosz lélek elhatalmasodjon rajtad mivel ő behálóz téged!!! az Úr őrizzen meg téged s a lelked!!!

        • irenmarta says:

          Kedves Glória! Engem az isten-vagy mi- szeretett egész életemben, egészen addig amíg a baptista imaházba a lábamat be nem tettem. Azóta romokban az életünk. Ezzel nem feltétlen kell egyetérteni, de ugyancsak különös, hogy az édesapád kimondta a szájával és most idézek: ” Akit teljesen betölt az öröm-ez mi lehet vajon?- az megzavarodik. ” Stimmel. Nos, szerintem meg zavarodjon meg az, aki ilyesmit művel!!!

          • Majnár Glória says:

            Kedves Mártairén! Az hogy felfordult az élete az nem lehet hogy az Úr volt és nem emberek?! Az Úr szeret és szeretne a barátod lenni. Apukám meg minden szava igaz csupán kiforgatod a szavait. Krisztussal élni a legjobb dolog az életben.Ő az édesapám,a legjobb barátom és az első személy az életemben.A gyermekei vagyunk, és mint apa a gyermekét nagyon szereti ezt te is tudod. így gondolj rá. Mi csak tanítványok vagyunk és emberek igyekszünk tökéletesek lenni és ezt a Bibliából tesszük. Nagyon szépen kérem ne szóljon több rossz szót rólunk. Inkább olvasssa el a Bibliát s utána alkosson véleményt bármiről is. Köszönöm.

      • AncsAni says:

        Irenmarta.
        Úgy gondolom nálad valami nagyon félrecsúszott. És ennek semmi köze Glória édesapjáhot vagy a Baptistákhoz.
        Szétbarmolták az életed? Na és hogyan? Beköltöztek melléd az ágyba és csúnya dolgokat suttogtak a családtagjaidnak akik megunták? Vagy hogyan?
        Szexuál mágia? Mesélnél nekem erről? Igen felkeltette a figyelmem 😀
        Azt írod Isten szererett míg be nem tetted a lábad a baptistákhoz. What? Utána szólt hogy innenstől kezdve utállak majd?
        Eléggé meg vagy keseresve az látszik ebből a néhány sorodból is.
        Isten viszont a legnagyobb harcokat annak adja akiről tudja, hogy megbírkózik vele.
        Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok se baptista se igazán istenhívő. Inkább amolyan “keresem az én vallásom” módon hiszek. Valamiben.
        De egy biztos: ha az életed romokban annak a legnagyobb okozója minden esetben TE MAGAD vagy!
        Nincs értelme idejönni másokat sértegetni mert ez bizony a saját szegénységi bizonyítványod!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés