Ipolyi Arnoldról – töredékek

Közzétéve ekkor: 2018 január 18. 8:40

Sebők Emília

Van Törökszentmiklóson Ipolyi Arnold tér, a katolikus templom előtt, és szemben a város művelődési központja is róla van elnevezve: Ipolyi Arnold Könyvtár Múzeum és Kulturális Központ (IKMKK/köznapian: Művház). Mégis azt hiszem, sokan nem tudjuk, ki volt ő, miért a névadásokkal is kifejezett megbecsülés az utókor részéről.

A könyvtár falán található emléktáblát (melyet Kő Pál kisplasztikája ékesít) Ipolyi nagyváradi püspök utódja, Tempfli József áldotta meg 2007-ben

Könnyű helyzetben van viszont, aki a legfontosabbakat meg szeretné róla tudni, mivel a Művház honlapján kitűnő ismertetőt olvashatunk az intézmény névadójáról (Csőke Tibor helytörténeti könyvtáros írása.) Megtudhatjuk, hogy a tudós katolikus pap 1860-tól alig három évig szolgált városunkban plébánosként. Ez idő alatt is jelentős tudományos munkát folytatott, ugyanakkor a város életébe is aktívan bekapcsolódott.

Egy másik leírás így emlékezik meg Ipolyi ideérkezéséről és itteni tevékenységéről: „Olyan alföldi faluba érkezett, ahol tüntetően hazafias üdvözlőbeszéddel fogadták, és nem kerülhette el, hogy bekapcsolódjon a város társadalmi és politikai életébe: azonnal megválasztották az akkor alakuló „olvasó és társalkodó egylet elnökéül”.

Legismertebb cselekedete talán, hogy az ő dicsőségeként is értékelhette az ország Mátyás király világhírű korvinái egy részének (19 könyvnek) az Isztambulban való meglelését és hazakerülését. De szűkebb hazánk értékeinek felkutatásában és megőrzésében is jeleskedett: gyűjtötte és leírta a kunsági hímzés jellemzőit, sajátosságait. Hímzésgyűjteményét, miként a gyűjtemény más darabjait is, az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi és gondozza. Ipolyi Arnold ugyanis már nagyváradi püspökként végrendeletében lehetővé tette, hogy kiemelkedő jelentőségű, főként festményeket és szobrokat, de a népművészeti tárgyakat is tartalmazó gyűjteménye az esztergomi múzeumba kerülhessen.

Nem véletlen, hogy a Pro Bibliotheca Alapítvány és az Ipolyi Könyvbarát Kör által szervezett Ipolyi emlékút első állomása tavaly szeptemberben éppen a Keresztény Múzeum meglátogatása volt, ahol több értékes festmény van kiállítva az Ipolyi-gyűjteményből.

Majd pedig már a határ szlovák oldalán, Ipolykeszin jártunk, ahol Ipolyi Arnold a gyermekkorát töltötte. Megkoszorúztuk a katolikus templom falán elhelyezett emléktáblát:

És a templomban benn Ipolyira emlékező falfestéseket is láthattuk:

De talán ideje megválaszolnom a jogos kérdést, ha ez az emlékút már hónapokkal ezelőtt volt, miért most hozom szóba Ipolyi Arnoldot. Azért, mert érdekes módon a közelmúltban több helyen is felbukkant előttem a neve, illetve véletlenszerűen találtam róla aprócska információkat, amelyek talán mégis érdekesek lehetnek.

Valamelyik netes aukciós oldalon például egy Berlinből Törökszentmiklósra irányított küldemény címzés-szalagját kínálták az őszön. A címzés Ipolyi-Stumer plébános úrnak szól. Születési neve ugyanis Stummer Arnold volt, az Ipolyi nevet hivatalosan sosem vette fel! (A postai küldeményt eredetileg Zohorra címezték, ahol előzőleg szolgált Ipolyi.)

Majd pedig igencsak meglepett, amikor az év végi ünnepek csendességében olvasgatva egy csöppnyi rétközi falu, Ibrány (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) templomával kapcsolatban találkoztam Ipolyi Arnold püspök nevével. A kis településen az időben járt, amikor 1871-től besztercebányai püspök volt.

A történet, amelyet Mikszáth Kálmán örökített meg, anekdotikusan humoros. És mivel a jeles író a tragikus tiszaeszlári vérvád perének tudósítójaként tartózkodott ezen a vidéken, kikapcsolódásként bizonyosan szívesen vetette papírra a kis szatirikus karcolatot, amely 1883. aug. 3-án jelent meg a Pesti Hírlapban, A freskók címmel. (Lásd alább keretbe téve.) 

Majd pedig ez év elején, amikor a legtöbb sajtóorgánum megemlékezett a Szent Korona 40 évvel ezelőtti hazatértéről, a Magyar Nemzet e témában megjelentetett nagy cikkében azt is megírták, hogy Ipolyi Arnold tudós püspök az 1880-as években elkészítette az eredeti korona rajzos rekonstrukcióját:

Apró kis töredékek egy nagy tudós, jeles egyházfi gazdag életéből.

MIKSZÁTH KÁLMÁN: A FRESKÓK

Nos, hát én végre is láttam valami olyat Szabolcsban, amin nem botránkoztam meg.

Az az ibrányi templom.

Nem értek a régészethez, Rómer Flórist csak híréből ismerem, de az ibrányi templom engem is meglepett. Éppen úgy néz ki, mint a budai Mátyás templom, csakhogy még ódonabb.

Oda van írva, hogy renováltatott a külseje 1625-ben.

Megbolondulni való szám egy régésznek. Mindjárt letérdepelne ide a gyepre, s úgy imádkozva nézné ájtatosan azt a ékesen beszélő négy numerust.

Engem meglehetősen hidegen hagyott, csak Nyíregyházán figyelmeztettek aztán rá, hogy miért nem mentem be a templomba, a kálvinista pap (mert csak a reformáció óta lett kálomista templom, azelőtt anyaszentegyház volt) ideadta volna a kulcsot, okvetlen meg kellett volna nézni, mert gyönyörű freskók vannak benne, tán még Nagy Lajos korából.

– Hogyan, freskók? Teringette! Ejnye de sajnálom! – mondtam szórakozottan.

– No, nem tesz semmit. Hiszen közel van. Egy délután kimehetünk. Én ezelőtt két évvel láttam a freskókat. Bámulatos dolgok ezek! Meg fogja lepni.

Hát egy délután csakugyan kirándultunk egy nyíregyházi professzorral, s beállítottunk egyenesen a paphoz.

A tiszteletes úr szőke, beteges fiatalember, igen szívélyesen fogadott bennünket.

– Egy kérésünk lenne, tiszteletes uram, szeretnők a templom belsejét megnézni.

– Nagyon szívesen – mondá. – Most igen csinosan néz ki. Mert nevezetes vendéget várnak.

– Kit?

– Ipolyi Arnold püspököt.

– Ő jön le? Csak nem a sakter-tárgyalásokra?

– Nem tudom; Lónyay Menyhért őexcellenciája a minap járt a birtokain, mert idevaló birtokos a gróf, s akkor először kegyeskedett megnézni a templomot. Van annak tán két hónapja is. Tetszett neki. Most vagy egy hete levelet kaptam tőle, saját kezű levelet, hogy a templomnak műtörténelmi becse van, s igen kíváncsi rá a besztercebányai püspök, minélfogva e napokban iderándulnak.

Ezzel levette a nagy kulcsokat a szögről, s udvariasan elölbocsátott a kis udvaron át, melyet kuszán nőtt líceum kerítés övezett.

Éppen megszólalt délre a harang.

– Újdonatúj harangunk van – mondá büszkeséggel a toronyra pillantva. – Remek a hangja, oly remek, kérem.

A kulcs eközben csikorogva fordult meg a zárban.

– Méltóztassék!

Beléptünk. Pompás hűs levegő csapott meg, a napfény csak szelídítve hatolt be a színes ódon ablakkockákon.

– Nini! – kiáltott fel társam egyszerre a földbe gyökerezve. – Hol vannak a freskóképek?

– A freskóképek? – szólt a tiszteletes úr egykedvűen. – Nagyon régiek és kopottak voltak azok – tette hozzá szerénykedve –, aztán mi kálvinisták is tudjuk ám, mi az udvariasság: a püspök tiszteletére bemeszeltettem őket.

– Barbár! – sziszegte útitársam bosszankodva.

– Kilenc forintba került – folytatta a pap kedveskedéssel. – Szerény az eklézsia. Sok biz az. Hanem hát pompásan is veszi ki magát. 

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés