Konok Péter meséje Viktor harcos háborújáról

Közzétéve ekkor: 2017 december 16. 8:06

Orbán Viktor Brüsszelben

Orbán Viktor a következőket írta közösségi oldalán a migrációval kapcsolatosan az Európai Unió csúcstalálkozóján folytatott csütörtök esti csatájáról:

„Kézitusa volt, afféle politikai kézitusa. A jó hír, hogy egyetértettünk a migráció úgynevezett külső kérdéseiben: határvédelem és a migránsok megállítása a határon kívül. A rosszabb hír az, hogy továbbra sem értünk egyet a betelepítések és a bevándorlás kérdésében. Továbbra is sokan vannak – nagyok és erősek – azok, akik nem megállítani akarják a migrációt, hanem be akarják hozni a migránsokat Európába, és utána pedig kötelező erővel szét akarják osztani. Így Magyarországra is akarnak betelepíteni idegeneket, migránsokat, dacára annak, hogy mi ezt egyáltalán nem akarjuk”

„a közép-európaiak jól harcoltak, a lengyelek, a csehek, a szlovákok a szlovénok és mi is”. A hadállásokat meg tudtuk őrizni, de az ellenfeleinket nem tudtuk meggyőzni. A vita nem fejeződött be, a bíró a vitát felfüggesztette. Most néhány hét szünet következik. Márciusban újra találkozunk, és folytatódik a küzdelem a bevándorlás kérdése körül”

Konok Péter

Mindez olyannyira megmozgatta Konok Péter, az ismert történész, publicista fantáziáját, hogy rögvest mesét írt Viktorról, a bátor harcosról és az ő nagy csatájáról:

“Volt egyszer egy legény, úgy hívták, Viktor. 
Hívhatták volna persze máshogy is, de már az apja is szociopata volt, úgyhogy Viktornak nevezte a gyereket maga után, aki a Győző elvtárs névre hallgatott a periférikusabb pártkörökben. 
Na, ennek a Viktornak volt egy csudálatos hátizsákja. Belefért a kerek világ, meg még 2,3 millió nemzeti szignatúra is. Pedig kívülről csak amolyan fonnyadt, plebejus kis hátizsák volt, semmi Luivuitton, de még csak nem is Adidas. 

Történt egyszer, hogy ez a Viktor elment a háborúba harcolni. Nemigen zavarta, hogy a háború csak az ő fejében létezett, ha elfogta őt a harcolhatnék, hát harcolt, mint egy veszett rozsomák, ilyen egyenes legény volt ő, bár baromi hazudós. 
Ment, mendegélt. Szembe jött vele a Velejéig Gonosz Vasorrú Óriásmarslakó. Bazi zöld volt, kapafogú-rézfaszú, meg minden. 


– Mi van a zsákodban, te Viktor? – bődült rá Viktorra a rémségesen szörnyű szörnyűséges rém. 
De a Viktornak persze nem szállt inába a telemersze! 
– Benne van a kerek világ! Térdeplő csepregi óvodások, sorosdisznós pörzsölések, nagylábas önállások, tenderparti luxusutak, dajdaj lakomák, mirelit szegények, migránshajtó elvbaráti betyárok, zsugori zsigeri zsolozsmázók, fegyelemegyetemek, béközépiskolák, porosz nyelvórák, orosz atomerőművészek, fene fafűrészek, rugóspengés kerítők, hejehuja vadászbálok, félegészségházak duplapénzért, avétos babonák, fazonra nyírt történelmek, 2,3 milliónyi nerzethy konzultáciják, meg egy téliszalámis zsömlye csípős zöldpaprikával, azt édesanyám csomagolta karácsonyi szalvettába!


– Nebazd!!! – rikkantott fel a Velejéig Gonosz Vasorrú Óriásmarslakó. – Kedvenc eledelem! 
Azzal bekapta a Viktort hátizsákostul, kerekvilágostul, zsemléstül-paprikástul. 
Azért a szalvettát és a konzultácijákat kiköpte, mert az ő gyomra sem volt vasból, illetve hát vasból volt, de akkor is. 


Szóval, így. 


Nem mondtam, hogy kifinomult mese lesz, de elég kellemes a heppiendje.”

Szemtől szembe

 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés