Köszönet a választók (fél)kegyelméből lett magyar miniszterelnöknek

Közzétéve ekkor: 2017 november 11. 14:00

A megszólításokkal és a köszönetekkel mindig bajban vagyok. De nézze el nekem, hiszen egy idős kisnyugdíjas nem tud ám olyan szépen fogalmazni, mint Önök.

Szóval megjött a nyugdíj tegnap. Jött hozzá korrekció is és prémium is. Igaz, ez utóbbihoz Önnek semmi köze, mert ez még a Bajnai kormány “kegyelméből” járt nekünk. Ja, Önök ezt elfelejtették kommunikálni. Mindegy, a pénzt nagy trükközésekkel, de megkaptuk.

Nyilatkozat szinten fontosak vagyunk, amit meg is értenék így választások előtt. De ha annyira fontosnak tartja a szavazatainkat, akkor miért csapnak be?

Mert kérem, mi nagyon csúnyán át lettünk verve, azt hiszem, a focipályák környékén így fogalmaznak. 2016 novemberében, miután nagyon fel lettünk háborodva az elsőnek megszavazott 0,9-s nyugdíjemelés hallatán, Önök gyorsan szépítettek, és adtak előlegbe 1,6 %-ot, mondván 2,6 járna ugyan, de nyugodjunk meg, a hiányzó 1 % majd ez év novemberében egy összegben visszamenőleg jár, és mi meg is kapjuk. Már akkor kételkedtünk, s nem véletlenül. Elkezdtek variálni, magyarázni, de maradt az 1 % pár napig. Majd szépen ment a csökkentés. Nem ragozom, kaptunk 0,8 %-ot. Tudja, ez hatalmas összeg azoknak, akiknek mondjuk 100 ezer a havi nyugdíja! Pontosan 800 forint, ezt szépen megszorozták 12 hónappal, amit én értek, így első látásra nem derül ki a turpisság. Az majd a jövő hónapban derül ki, mikor ugyanannyi nyugdíjat kapunk, mint januártól októberig. Na de nézzük ezt a 800 forintot! Ez kérem 12 hónapra vetítve 9600 forint. Na, ennek kéne örülnünk? Már azoknak, akiket ennyi illet, mert 800 ezer nyugdíjas még ennek a kis összegnek is csak a töredékét kapja. A másik 1 millió nyugdíjasnak sem éri el az 1000 forint/hót átlagban. Mert itt mindent átlagban számolnak, amit adnak, amit viszont mi fizetünk, az nem átlag, hanem áfával terhelt összeg.

Részemről nem örülők. Egy havi gyógyszeremet sem fedezi ez az összeg. De térjünk csak még vissza a törvényi előírásokra ! Mert ugyan Ön nyugdíjesővel kábított, és ellentétben a törvénybe leírtakkal, azzal hiteget, hogy ez a csekély összeg januárba beleépül a nyugdíjalapba . A törvény viszont úgy szól, hogy 1 %-os korrekció alatt nem építhető be. Márpedig Önök addig matekoztak, hogy csak 0,8 % jött ki nyugdíj korrekció címén. Ergo, ez nem épülhet be januárban a nyugdíjunk alapjába.  

Látom én, hogy itt nem követik a törvényeket, hiszen az is törvénytelen, hogy előre kifizették ennek a hatalmas összegnek a decemberre járó részét is. Én, mint törvényt tisztelő állampolgár, igyekszem is addig nem meghalni. Mert ugye akkor ez az államnak visszajár. Nem akarok én gondot, plusz számításokat okozni.

 A nyugdíjasok döntő többsége nem örül. Nem tartja ajándéknak, amit kaptunk, igaz nem is ajándék és nem is pénzeső. Szégyen, mennyire megaláznak bennünket! Havi pár száz forinttal akarják megvenni a szavazatainkat, és még köszönetet is várnak.  Van, kérem szépen a törvényben lefektetett járandóság, és van az ajándék. A kettő között óriási a különbség. Az ajándékot szeretettel adják, és benne van a szereteten kívül a törődés és örömszerzés csodás emberi érzése. A járandóság viszont, a nevében is benne van, törvényben rögzített, kötelezően adandó, érzelmektől mentes juttatás. Nos, mi ez utóbbit kaptuk, amivel még meg is aláztak bennünket, mert nem annyit adtak amennyi járna.

Végezetül egy kérdés még. A kamattal mi lesz? Hiszen az állam 11 hónapig használta a pénzünket, forgatta, befektette, fialtatta. Ez nem kis összeg 2,7 millió ember pénze.

Ön tegnap mondta, hogy Isten kegyelméből Magyarország miniszterelnöke. Felvilágosítom, téved. Önt megválasztotta  közel 2 millió ember, akik hittek Önben. De emlékeztetem, már csökken ezen embereknek a száma. Egyre többen jönnek rá, Ön nem mond igazat. Ön méltatlan ennek a sokat szenvedett kis országnak a vezetésére!

Istenhívő embernek mondja magát. Isten sem mindig megbocsátó, az emberek viszont még annyira sem. Kérem, kérjen elnézést a nyugdíjasoktól, mert Ön és kormánya hazudott és becsapott Bennünket!

Rosta Ágnes


Megosztás

1 hozzászólás

  • Sebők Emília says:

    “A törvény viszont úgy szól, hogy 1 %-os korrekció alatt nem építhető be. Márpedig Önök addig matekoztak, hogy csak 0,8 % jött ki nyugdíj korrekció címén. Ergo, ez nem épülhet be januárban a nyugdíjunk alapjába.”
    Én ezt eddig nem is tudtam! Felháborító trükközés! Merthogy a Magyar Nemzeti Bank már tavaly év közben közzétette a 2,4 százalékos inflációra vonatkozó prognózisát! Vagyis tudatosan állították be az idei nyugdíjemelést akkorára, 1,6 százalékra, hogy ne legyen meg az 1 százaléknyi korrekció! Az meg, hogy az előre belengetett 0,9 százalékos emelést a felháborodások hatására 1,6 százalékra emelték, csak a szokásos Fidesz-kormányzati játék volt! Közzétesznek valami eget rengetően igazságtalan intézkedési tervet, majd a felháborodásokra eljátsszák a jóságost, és módosítanak a viszonylag normális szintre. Most kiderült, hogy még ezt sem! De üres stadionokra, Mészáros Lőrinc elképesztő vagyonosodására, agyatlan nemzeti konzultációkra stb. a végtelenségig futja, ugye Miniszterelnök “Úr”?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Comment validation by @



Hirdetés