Serfőző István

Népszava/Népszava Online | 2012. június 08.

Három hét alatt meg lehet állapodni az IMF-fel

 Bármi legyen is a kialakulő főáram az unióban, ahhoz Magyarországnak alkalmazkodnia kell - mondja Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az egykori jegybankelnök szerint az IMF-fel a mindenképpen szükséges hitelről három nap, de maximum három hét alatt meg lehet állapodni, csak akarni kell. Hozzáteszi, nálunk meghatározóan nem keletről, hanem nyugatról fúj a szél.

 - Az európai válság egy viharos tenger és rajta hánykolódik a kis magyar gyorsnaszád. Jó irányba halad-e a hajónk?

- Vannak fenntartásaim a kormány gazdaságpolitikájával szemben. Sietek hozzátenni, a jelen helyzetben nincsen egyértelműen jó gazdaságpolitika. A helyet bonyolultsága, gyors változékonysága miatt kétségtelenül improvizálni kell. De talán nem ennyit. Ezen kívül látok elemzési, helyzetértékelési problémákat is. Ilyen az európai válság ügye. 

Európát mondunk, de látni, hogy a stabil költségvetési pozíciójú államok - Németország, Ausztria, Hollandia, a skandináv országok - jelenleg is jól megvannak. Ami problémájuk van, az is inkább "import" baj: a kínai gazdaság lassulása, de főleg az eurózóna többi országának gondjai. Ezzel együtt az unió külkereskedelme enyhe többletet mutat, a fizetési mérlege is rendben van, vannak jelei bizonyos pániknak néhány tagországban, de a tőke nem Európából menekül, hanem "házon belül" maradva, Dél-Európából Észak-Európába tart. 

- Orbán szerint Európa csillaga leáldozóban van, a dekadens nyugat helyett kelet felé kell fordulni.
- Európát hiba lenne leírni, és azt sem hiszem, hogy az új térségek felé irányuló kereskedelmi, diplomáciai tapogatózást össze kell kötni a klasszikus térségektől való elfordulással. Aki a hazai gazdaság szerkezetét ismeri, az tudja, ezer szállal kötődünk a német gazdasághoz. Hál' istennek - mondhatjuk a mai trendek ismeretében. Nézzünk a térképre: dél-német, észak-olasz régióktól néhány órás kamionos szállítási útra vagyunk. Erőteljesen integrálódtunk ezekbe a dinamikus régiókba, ahonnan kiszakadni nem szabad. Az utca emberétől a miniszterelnökig sokan mondják most: keletről fúj a szél. Aki ismeri a térségünk meteorológiai viszonyait, az tudja, hogy többnyire nyugatról fúj a szél. Néha Szibéria felől is, de az nem mindig tesz jót nekünk. 

- Varga Mihállyal, az új IMF-tárgyalóval közelebb kerültünk-e a valutaalap hiteléhez?
- Ha mindkét oldalon megvan a szándék a megegyezésre, akkor három nap és három hét közötti időtartam alatt megköthető az egyezség. Annál is inkább, mert a gazdaságpolitika alapvető ügyeiben, mint a költségvetés helyzete, a magyar kormány hivatalos céljai nem nagyon térnek el az IMF szokásos feltételeitől. Világossá szeretném tenni, a valutaalap nem pedagógiai okokból sanyargatja a hitel felvevőt: vissza akarja kapni azt a pénzt, amit ad. Ennek egyetlen fedezete az illető kormány ígérete, valamint a bemutatott gazdaságpolitikai program. Ez a program nagyon fontos, mert az IMF nem fordulhat bírósághoz, ha az adós nem fizetne. 

Emiatt kényes a programok tartalmára: csak olyanra áldoz pénzt, ami jó eséllyel javít az ország állapotán, és egyben garantálja, hogy visszakapja a pénzét. A kérdés másik fele, hogy mennyire szükséges ma nekünk a valutaalapi hitel. Magyarországon most nincs válsághelyzet, de a görög választások végeredményétől, a spanyol helyzet alakulásától függően ismét előállhat krízishelyzet, amikor hirtelen kell külső forrás. Ne feledjük, 2008 októberében a miniszterelnök és a pénzügyminiszter nem látott más kiutat, mint az IMF hitel. Akkor alig három hét alatt megszületett a megállapodás.
- És mi akadályozza a mostani kormányt

- Látok valamiféle kelletlenséget a kabinet részéről. Talán a kormányon belül sincs egyetértés, hogy akarják-e a megállapodást.

- Nem arról van inkább szó, hogy az Orbán-kormány továbbra is időhúzásra játszik? Arra, hogy időnként, amikor romlik a helyzete, úgy tesz, mintha néhány hét alatt felvenné a hitelt, hogy amikor ennek hatására a piac megnyugszik, az államkötvények hozama és a kockázati felár csökken, megint ne tegyen semmit. Mintha ki akarná húzni addig, amíg beindul a gazdaság és végül mégsem lesz szükség a hitelre

- Nem tudom. Azt hallottam a tárgyalások korábbi vezetőjétől, hogy őszintén meg akarnak állapodni. De talán van itt egy magyaros, vagy inkább térségbeli szemléleti probléma. Mondjuk kapunk öt írásbeli és három szóbeli, vagyis összesen nyolc előfeltételt az IMF-től vagy az EU-tól. Akkor erre azt gondolja a magyar fél, hogy ha hármat vagy négyet teljesítek, akkor az biztos elég lesz; mindet úgy sem kell teljesíteni, majd megoldjuk valahogy. Elképzelhető, hogy ez mégsem így működik, hanem mind a nyolc előfeltételt teljesíteni kell. A mostani esetben az is bonyolítja a helyzetünket, hogy változatlanul nincs pénzügyminiszter. Én voltam ilyen tárgyaláson: kimegy a pénzügyminiszter meg a jegybank elnöke, és a tárcavezető keservesen kemény alkudozásoktól sem mentes tárgyalásokon megállapodik az IMF-fel a kormány nevében, majd a megállapodást végrehajtja. 

Mert ha a végrehajtás elakad, akkor a következő részletet már nem kapja meg az ország. Az, hogy nálunk most nincs pénzügyminiszter, megnehezíti a tárgyalásokat: elképzelhető, hogy a tárca nélküli miniszter megállapodik valamiben a Valutaalappal, a kormányban meg valaki azt mondja, hogy ez így mégsem jó, csakhogy akkor újrakezdődik a játék, hiszen a túloldal közli: na, de nem ebben állapodtunk meg. 
- Reális az kormányzati elképzelés, hogy a következő évet ebben a zivataros környezetben is kihúzzuk az IMF védőháló nélkül, kizárólag piaci forrásokra hagyatkozva.

- Nagyon kockázatos időket élünk. Ha tavaly novemberben a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy szükség van erre a védőhálóra, akkor azt nyilván végiggondolta. Nem nagyon mondhatja most azt, hogy mégsincs rá szükség. Semmi olyan nagy súlyú pozitív változás nem következett be a külvilágban vagy a magyar gazdaság teljesítményében, ami feleslegessé tenné az IMF-hitelt. A magyar gazdaság jelenleg átalakulási recesszióban van. A bankok nem is tudnak nagyon hitelt adni, de nem is nagyon van kinek. Ha mégis nyújtanak hitelt, azt drágán teszik, így aki rászorulna, nem biztos, hogy fel tudja venni. Magyarországnak az állam finanszírozásához külső forrásokra van szüksége. Ha valaki mégis azt mondja, hogy nem, akkor a kijelentés mellé érveket is kell tenni. Az, hogy a dolgok idáig elmentek, abból semmi sem következik, mert holnaptól alakulhat úgy, hogy a dolgok már nem tudnak tovább elmenni a korábbi módon. 

- Mi lett a kormány nagy programjaiból?

- Azt nem lehet mondani, hogy semmit sem tettek. Strukturális reformnak lehet tekinteni a foglalkoztatási politika, az oktatás és egészségügy átalakítását. Inkább azt mondhatjuk, hogy a kormány szinte mindent felforgatott, és újabb és újabb programokkal gazdagította a gazdaságtörténetet. A Széll Kálmán 1-et kifejezetten jól fogadta a nemzetközi piac, a program sarokszámai értelmezhetők voltak. A Széll Kálmán 2.0 fogadtatása már langyosabb. Csak program-bejelentésekkel nem lehet teljesíteni a hivatalos hitelnyújtók előfeltételeit.

- Európa azon vitatkozik, hogy költségvetési szigorra, vagy gazdaságélénkítésre van-e szükség.
- Most egy kicsit szétesett az európai gazdaságpolitikai főáramlat, de ha a krízis megoldásában a német vonal győz, akkor kipréselik a kormányokból az összetartó programokat, ellenkező esetben mindenki magért lesz felelős, de akkor ne álljon sorba segítségért. Amikor kialakul a fősodor iránya, akkor ahhoz Magyarországnak is igazodnia kell. Szerintem egyébként az sem jó, ha a németek diktálnak, mert sérti a többi tagállam még meglevő szuverenitását, de az sem, ha mindenki a saját levében fő, mert az meg sokba kerül, és sokáig tart. Közbenső megoldás lehet a pénzügyi rendszer biztonságával kapcsolatos szabályok európai szintű rendezése. A bankrendszer immár a gyakorlatban európai szintű. Ha lenne közös betétvédelmi alap, közös bankfelügyelet és egy közös bankbiztosítási háló, az rengeteg gondtól megszabadíthatná a tagországokat. 

- Mitől lett olyan fontos az unió tagországainak a szuverenitás kérdése?

- A szuverenitás jogi és politikai fogalom, az uniós jog fölötte áll akár a magyar, akár a német jogrendnek. Aki az unióba belépett, az a szuverenitásának egy részét, ha nem is feladja, de mindenesetre másokkal közösen gyakorolja. Ha pedig egy állam az IMF-től vesz fel hitelt, jogilag nem, de a gyakorlatban felad valamennyit az önállóságából, mert szoros ellenőrzés alá kerül, hogy betartja-e a megállapodásokat. Olyasmi történik ekkor, ami megeshet egy céggel, ha komoly bankhitelt vesz fel és a kirendelt banki ellenőr vizsgálhatja, eleget tesz-e vállalásainak. 

- Ha olyan fontosak, akkor okos dolog-e rárontani a bankrendszere?

- Nem vagyok nyugodt afelől, ami a kormány és a bankok között történt. Addig elfogadom, hogy nehéz helyzetben egyszeri, méltányos különadót ki lehet vetni. Ez nem valami új, sosemvolt intézkedés: a vagyondézsmának felénk több évszázados hagyománya van. De legyen egyszeri, és dicsérjék meg a bankokat az áldozatvállalásért. Ehelyett még el is marasztalták őket, és méltányosnak is nehéz lenne nevezni a különadó mértékét és kivetési módját. Most már nagyon óvatosnak kellene lennie a kormánynak. A magyarországi bankok valószínűleg nem fognak kivonulni az országból, de aktivitásuk már ma is gyenge, a hitelforrások pedig kiszáradóban. 

- A kormány egy új nemzeti nagytőkés réteget akar kialakítani. Van ennek realitása?

- A válság után sok olyan elgondolás jelent meg, ami korábban úgy tűnt, nem lehetséges. Megdőlt az az axióma, hogy nem szabad tengelyt akasztani a tőkeerős nemzetközi cégekkel, mert elmennek. Láthatóan a nagy tőkeerős cégeknek is szükségük van az államra. Azt nem ítéltem el, hogy az állam a sarkára állt. A korábbi kormányok mintha túlságosan is komolyan vették volna a régi marxi teóriát az alapról és a felépítményről, hogy a gazdaság, a pénz mozgat mindent, a tőkével nem lehet bajszot akasztani. A bankoknál látjuk, hogy nem csak lehet, de kell is szabályozni a szektort, mert különben ilyen válságok pattanhatnak ki, mint most. Ám a külföldi cég-magyar cég megkülönböztetés 2004. május 1-je, uniós tagságunk kezdete óta nem működik. Aki ezzel próbálkozik, annak tudnia kell, nem jó irányba halad. A nemzeti nagytőkét korábban kellett volna helyzetbe hozni. Az előző kormányok elszalasztották a lehetőséget, amikor még jogszerű lett volna. 

- Akkor mit lehet tenni?

- Ez a mostani már "spét reakció". Legföljebb fű alatt, kulturális módszerekkel lehet a hazaiakat előnyben részesíteni: ha lehet, magyar terméket vásároljunk, ám anélkül, hogy meghirdetnénk a megkülönböztetést. Ha lehet, a közbeszerzéseket úgy irányítsuk, hogy a kisebb cégek is beférjenek, mert többségük magyar. Egy döntéshozó nem mondhatná azt, ami pedig elhangzott felelős szájból, hogy: "multi-adó". Ez óriási öngól! Amikor a piacon levő, megállapodott szereplők mellé a kormány fel akar hozni másokat, ott nehéz elválasztani a gyengébb iparágak közgazdaságilag indokolt támogatását a "haverok kapitalizmusától". Millimétereken múlik, ki hova helyezi a hangsúlyt. 

 - A közbeszerzési pályáztatási technikák terén a Fidesz-kormány aligha szorul tanácsokra.

- A magyar vállalkozók előnyben részesítése támogatható alapgondolat, de aki egy uniós tagországban próbálkozik, nagy ellenszélbe kerülhet. A kormánynak fel kellett volna mérnie, melyik az az öt konfliktus, amit vállalni fog, de nem huszonötöt, mert a médiatörvény, a vitatott gazdasági lépések, a szimbolikus konfliktusok együttese már sok. Mára túl hosszú lett a kormányzati konfliktusok listája. Túlontúl sok európai fővárosnak van problémája a magyar kormány intézkedéseivel. Jó ügyért vállalni kell a konfliktust, elfogadom, de kellett volna jobb konfliktus-menedzsment is. 

- Vezető magyar politikusok szerint, az unió számunkra már nem érték- csak érdekközösség.
- Én személyesen fontosnak tartom az európaiságot. Nemrég egy nemzetközi konferencián az tűnt fel, hogy Monti, az olasz kormányfő rendre azt mondta: " én, mint európai és mint olasz". Ezt a mintát kellene követni.